A napokban lehetett olvasni cikkeket arról, hogy az építőiparban mára nem ritka a 130 napos fizetési határidő sem. Vagyis a munka elvégzése után kibocsátott számlák fizetési határidejéről van szó.

Na, ez tényleg csuda. Számoljunk csak! Adott egy 90 napos megbízás, mondjuk valahanyadik év május tizedikével. Ha nincs úgynevezett részszámla, akkor augusztus 10. a teljesítés időpontja. Általános tapasztalat, hogy a számla befogadását legalább két hétig - ha nem tovább - elhúzzák a megbízók, mert addig jó, míg az Ő számlájukon hever a pénz. Ekkor már augusztus 24.-nél tartunk. Megtörtént a befogadás és már indul is a SZÁZHARMINC NAP-os haladék. Nagyjából a következő év január negyedike a fizetés időpontja, ha jól számoltam. Ekkor a megrendelők még minden gond nélkül húzhatják a dolgot harminc napig, vagyis végül, ha szerencsések vagyunk, akkor február derekán látunk pénzt. Mondom, ha szerencsések vagyunk! Majdnem egy év. Ha nincs szerencsénk és fölszólítjuk a még akkor esetleg létező céget a fizetésre, akkor alapból várunk újabb két hetet. Ha ez sem hatotta meg őket, akkor bírósághoz fordulunk, ahol az inkasszók kivetésével a bírósági végrehajtás megkezdéséig legalább 8-10 hónapot szórakozunk el, végül a bírósági végrehajtó is ráhúz egy hónapot. Így ripsz-ropsz összejön még egy év. Persze a kisvállalkozó fizesse az anyagot, a bért, az adót, a rezsit, a bíróság és a végrehajtó költségeit és magának a kenyeret. Így működik ez a mi kis országunkban. Vagyis a kérdés az, ha a boltban tök természetes, hogy azonnal kell fizetni, akkor másutt miért nem? A válasz alapja persze az, hogy miért ne tennék meg ezt, ha megengedjük nekik. S közben a sok marha csodálkozik, hogy a körbetartozás agyonvágja az építőipart, azzal a néhányszázezer dolgozójával együtt. Végül ki termeli majd ki a parlamenterek kenyerét? S vajon miből lesz munkanélküli segély? Majd a multik biztos megoldják ezt is, hiszen azért vannak helyzetbe hozva talán.

Azért az is érdekes, hogy mára úgy beszélünk erről a fizetési morál kérdéséről, mintha az tényleg csupán egy morális kérdés lenne.

Pedig nem az! Nem bizony! Hanem ez egy jól felállított struktúra, amit arra alakított ki az állam, hogy lehetőség legyen ingyen munkára rábírni a kétségbeesett kényszervállalkozásokat, végül zsigerig kizsákmányolni a melóst, merthogy az ostor végül rajta csattan a leginkább. A rendszer frappánsan egyszerű! A szándékoltan tetű, lassan mozgó bírósági eljárásra alapozva arra játszanak a megrendelők, hogy a kis cég kivérezzen és a jogi személyiség megszűntével már huss, volt-nincs tartozás. Egyébként a bíróságok cinkosságával ebben a játékban a mindenkori hatalom a főgenerátor, hiszen az egyik legnagyobb tartozóművészek az állam és az önkormányzat. S hogy miért cinkos ebben a bíróság? Egyrészről azért, mert az igazság és törvényesség bajnokaként nem emeli fel hangját ez ellen a számtalan jogtiprásra lehetőséget adó fizetési helyzet ellen, másrészt azért, mert a végre nagy keservesen lejárt határidejű fizetési követelést sem néhány perc alatt érvényesíti a tartozóval szemben, hanem annak érvényesítése hetekig, sőt hónapokig eltart. Ha netán a beruházó megbízott megrendelője (mert ilyen is van, s ez is megérne egy misét) esetleg szellent egy-két kifogást, akkor meg éveket is várhat a kv. a pénzére. Szóval nincs az a kisvállalkozó, aki ezt túlélné. Ha mégis, akkor meg a megrendelő tűnik el addigra nyomtalanul. Ami ennél is érdekesebb viszont az, hogy általában véve az eltűnni nem tudó állami, vagy önkormányzati fejlesztéseknél előre kell elkülöníteni a beruházás költségét, így különösen vicces a fizetési határidők kitologatása. Pedig semmi üzletszerűen elfogadható magyarázat nincs a 30-45-60-90, vagy az online cikkben szereplő 130 napos fizetési halogatások elfogadására. Ugyanakkor, hogy jelenleg jogszerű gyakorlatok ezek, az tény. Hiszen a szerződéses felek abban állapodnak meg, amiben akarnak. S az álszent korrupt állam azt mondja: „én, nem avatkozom bele az üzleti ügyekbe mert az üzlet az szabad hazánkban” és jót röhög a markába. Pedig ugyanolyan egyszerű volna döntést hozni arra, hogy a beruházás megkezdése előtt köteles a beruházó letétbe helyezni a beruházás költségét, mint amilyen egyszerű volt dönteni arról, hogy a vállalkozónak vállalása után akkor is ki kell fizetnie az áfát, ha a vállalási díjat meg sem kapta. (Ráadásul ez egy „röhejrendelkezés”, ennek ellenére mégis meghozták.) S ha már a letétbe helyezés megvan, akkor mondjuk a közjegyző, vagy megbízottja utal a teljesítésigazolások függvényében. A beruházó is annak tudatában kekeckedik a kivitelezővel, (vagyis azzal, aki ténylegesen nyújt is munkát a pénzért cserébe) hogy a letétbe rakott pénzből csak abban az esetben teljesíthető visszautalás, ha bizonyította kifogásának jogszerű voltát. Persze ez így túl igazságos. Pedig semmi nem zárja ki azon jól bevált időszámításunk kezdete előtti 7. században már eredményesen használt gyakorlat kialakítását, mely a munka elvégzésekor, vagy a termék átadásakor azonnal és kézpénzben fizet kivitelező felé. S így egycsapásra vége lenne a körbetartozásoknak! Na nem is hallani olyat, hogy az ókori görögöknél tarolt volna a körbetartozás például az építőiparban. Pedig akkor is építkeztek ám! J Csakhogy ez a mai banki és politikai rablóknak nem megfelelő terep a harácsoláshoz. Mert végül a szerencsétlen vállalkozó még túl is élheti. Na ez itt a gond. Sajnos a megoldás igen hosszadalmasnak s mai rablóinknak igen fájdalmasnak tűnik, de egyszer el kellene már kezdeni a „gyomlálást”. Például pont azzal, hogy kitakarítjuk a mocskot a Magyar Parlamentből. Aztán meg következhetnek a bankok, a multik és így tovább. Türelmesen, gondosan. Mi vagyunk többen és nem ők. Ne várjuk meg jó magyar szokás szerint azt, amikor már az ellopott pénzünk erejét ellenünk fordítva véráldozatot kell hoznunk a kirablás megállítására. S addig is, míg elmélkedünk lehetőségeinken ne is reménykedjünk, hogy esetleg jobb jöhet. Csak rosszabb lehet! Mert a mai magyar modell a kizsákmányolásra épül, így ezek az elképesztő fizetési határidők, továbbá a körbetartozás következményei is csak az össznépi lehúzás kellékei abból a széles tárházból, mely kellékekkel nap, mint nap találkozunk mi, a magyar gazdasági rabszolgatartó társadalom vesztesei.

-szocdem-